Politika
A Kommunikációtudományi Nyitott Enciklopédia wikiből
JUHÁSZ ATTILA
A politika olyan komplex fogalom, amelynek nincs egységes tudományos meghatározása, így a különböző definíciók a politika azon vonásait emelik ki, amelyek az adott definíció célja szempontjából a leglényegesebbek. Legyen szó bármilyen definícióról, a politika fogalmának meghatározásakor minden esetben az jelenti a kiindulópontot, hogy a világ azon szelete, amelyre a politika vonatkozik nem csak „úgy van”, azaz nem közvetlenül hozzáférhető az emberek számára. Így valamennyi politika-definícióban közös, hogy a politika a világ szimbolikus részéhez tartozik. (Horányi, 2007.)
Tartalomjegyzék |
Politika és közügyek
A politika kifejezés a görög – városállamokat jelölő – „polisz” szóból származik, és eredendően a közös ügyekkel való foglalkozást jelenti. A politika tehát kizárólag a közügyek vonatkozásában értelmezhető. Magánügy nem is jelenhet meg a politikában, mivel a magánügy a politika keretében rögtön közüggyé válik. (Horányi, 2007.) A politika tehát a közügyek kezelésének eszköze és színtere, ami egyben azt is jelenti, hogy a politika megkerülhetetlen a közösségben élő emberek számára, hiszen ha valaki közügyekkel foglalkozik, akkor politizál.
A politikafogalmak csoportosítása
A politikára vonatkozó definíciók nagy száma és sokfélesége megköveteli a különböző meghatározások csoportokba rendezését. Az egyik leggyakrabban idézett csoportosítás Ulrich Alemann nevéhez fűződik, aki szerint három csoportba sorolhatjuk a politikafogalmakat annak alapján, hogy azok mit helyeznek a meghatározás középpontjába:
1. A guvernamentális definíciók a politika közösségirányító jellegét állítják középpontba, így például az állam, a vezetés, a hierarchia, a hatalom, az uralom fogalma felől közelítenek a politikához.
2. A normatív definíciók, a politika teleologikus jellegét állítják a középpontba, azaz bizonyos értékek, célok megvalósítását tekintik a politika lényegének, mint amilyen például a helyes rend, a jó kormányzás, a béke, a szabadság vagy a demokrácia.
3. A konfliktusorientált definíciók a politika konfliktusos jellegét állítják a középpontba, vagyis különböző érdekcsoportok harcában, küzdelmében vélik felfedezni a politika lényegét.
A politikafogalmak történeti áttekintése
Egy fogalmat mindig meghatároz létrejöttének közege, vagyis annak a világnak a berendezkedése, amelyben az adott fogalom megszületik. Így a nyugati kultúrkörben politikára vonatkozó definíciókat máig hatóan meghatározta az ókori görögök világának berendezkedése, valamint a görög filozófia és tudomány. A görög poliszok közösségei ugyanis magukban hordozták a későbbi nyugati civilizációk fejlődésének vonásait, így például a közügyekbe való beavatkozás igényét, ezért a politika-értelmezés bölcsőjének tekinthetők.
Platón nevéhez fűződik az első politikával részletesen fogalakozó, az utókor számára fennmaradt mű: Az állam. Az írás egyfajta normatív politikafogalmat tételező utópia az ideális politikai berendezkedésről, amelyben a tudás válik a társadalom irányítóelvévé.
Platón tanítványa, Arisztotelész sorolta először a gyakorlati tudományok, tevékenységek közé a politikát, ezzel megkülönböztetve az elméleti és művészeti ágaktól. A politika ebben az értelemben a városállamok működésével foglalkozik, célja a közjó elérése. Arisztotelész elméletében az ember „zoón politicon”, azaz természeténél fogva közösségi létre van teremtve.
Az antikvitás és a középkor döntően guvernamentalista és a normatív politika-felfogását a reneszánsz korától kezdődően a konfliktusorientált definíciók sora követte. E fordulatot Macchiavelli nevéhez szokás kötni, aki a politika lényegét az érdekek és hatalmi törekvések összecsapásában látta. Műveiben elválasztotta a politikát a moráltól, az eszközöket alárendelte a céloknak. Eszerint tehát a politika azoknak az eszközöknek az összessége, amelyek szükségesek a hatalom megszerzéséhez és megtartásához, és ahhoz, hogy a hatalmat a leghasznosabban használjuk fel.
A hatalom megosztásában vélték felfedezni a politika lényegét a kora újkorban kialakult szerződéselméletek képviselői – Hobbes, Locke, Rousseau, Montesquieu –, akik számára a politika elsősorban azt a rendszert jelentette, amelyet az emberek a társulási szerződéssel s az uralkodóval kötött szerződéssel hoztak létre.
A politika hatalomközpontú megközelítésének képviselője volt Max Weber is, akinek felfogásában a politika egyszerre jelentett távlati célokra tekintő stratégiai gondolkodást és mindennapos gyakorlatot. Weber tehát kétféle politika-fogalommal számolt. Egyfelől politikának nevezett minden önállóan végzett vezetői tevékenységet. Ez távlati célokra tekintő stratégiai gondolkodást és gyakorlatot is feltételez, amiből az úgynevezett kötőjeles politikák, vagy szakpolitikák is származnak. Másfelől, a politika fogalmát Weber az állam, a hatalom és uralom összefüggésében definiálta, vagyis a politika ebben az értelemben nem más, mint az állam, mint politikai szervezet vezetése. Konkrétabban: a politika törekvés a hatalomban való részesedésre illetve a hatalom elosztásának befolyásolására, akár az államok között, akár azon embercsoportok között, amelyeket az állam átfog.
A politika definiálásának vonatkozásában ki kell emelni Carl Schmitt munkásságát is, aki nem a politika tárgyi definíciójára törekedett, hanem annak azon lényeges ismérveit kereste, amelyek megkülönböztetik a politikát más közösségi jelenségektől. Szerinte minden politikai cselekvés és indíték visszavezethető, az embereknek baráti és ellenséges csoportokra való felosztására. Így minden politikává válhat, ha elég intenzív szenvedélyeket vált ki ahhoz, hogy az embereket barát és ellenség csoportra tagolja. E konfliktus pedig egzisztenciális természetű, tehát nem oldható fel és az ember nem térhet ki előle.
A XX. században négy uralkodó értelmezése alakult ki a politikának. Az intézményi definíció képviselői (Goodnow, Hyneman) a politikát, a hivatalos állami intézmények működésével azonosították. A realista megközelítés (Laswell, Mosca, Morgenthau) szerint a politika nem más, mint a hatalomért való küzdelem. A pluralista felfogás meghatározásában a politika az érdekberendezkedés folyamata, amelynek keretében a politikai szereplők a saját érdekeik érvényesítésén túl magasabb rendű célokért is küzdenek. A 1960-as években alakult ki a politika strukturalista-funkcionalista modellje, amelynek legfőbb ideológusai Easton, Almond és Mitchell. E modell olyan önszabályozó rendszerként írja le a politikát, amely a szélesebb társadalmi környezet számára lát el szükséges feladatokat. (Hawkeswort, 1998.)
Politológiai háromszög
Összességében a politika komplex fogalmának koherens magyarázatára törekszik az a gyakran hivatkozott tudományos modell, melyet politológiai háromszögnek neveznek. Eszerint a politika kifejezés három – egymással összefüggő – de mégis különböző jelentést foglal magában, ezeket a modell három eltérő jelentésű angol szóval jelöli. A politológiai háromszög csúcsai a következők: a politikai közösség belső rendje, azaz a „polity”; maga a politizálás, a politikai cselekvés, azaz a „politics”; és végül a politikai célok, tartalmak területe, vagyis a „policy”. (Bayer, 1999.)
A „polity” a politika intézményrendszerét jelenti. Ide tartozik a kormányzati intézményrendszer, valamint a politizálás olyan magatartási szabály-együttese, mint az egyes országok alkotmányai; vagy a döntéshozatal normatív keretei. A politika ebben az értelemben mindig a kiszámíthatóságot és a rendet mutatja fel a káosszal szemben.
A „politics” a politikai harc terepét jelenti, ahol a politikai szereplők között folyamatos a versengés a hatalmi pozíciók megszerzésért, a döntések befolyásolásáért, a saját érdekek érvényesítéséért. A politika ebben a vonatkozásában tehát nem technika és nem tudomány, hanem gyakorlat, amelyet – mint arra Michael Oakeshott rámutatott – leginkább a bizonytalanság, a kiszámíthatatlanság jellemez. (Körösényi, 2005.)
A „policy” a közcélok megvalósulására irányuló stratégiákat jelenti, amelyek megalkotója az állam és a kormányzat, de a politikai élet összes szereplője befolyásolja a közjó fogalmának alakulását. A közpolitika legfőbb funkciói: a külső biztonság, a belső rend, a gazdasági stabilitás és az egyéb szolgáltatások biztosítása.
Irodalom
- A politika mint hivatás, in: Max Weber: Tanulmányok, Osiris, Budapest 1998, 156-209.
- Arisztotelész: Politika. Gondolat, Budapest 1969.
- Bayer József: A politikatudomány alapjai, Napvilág, 1999.
- Gallai Sándor - Török Gábor (szerk.): Politika és politikatudomány. AULA Kiadó, Budapest, 2003.
- Horányi Özséb (szerk.): A kommunikáció mint participáció. Typotex, Budapest 2007.
- Körösényi András: Vezér és demokrácia. Politikaelméleti tanulmányok. L' Harmattan, Budapest 2005.
- Mary Hawkeswort: A politika lényeges definíciói In. Politológiai szöveggyűjtemény JATE, Pécs 1998.
- Michael Oakeshott: Politikai racionalizmus. Új Mandatum, Budapest 2001.
- Niccolo Machiavelli: A fejedelem, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1996.
- Patón: Állam; In. Platón összes művei, Európa Kiadó, Budapest 1984.
- Ulrich von Alemann - Erhard Forndran: Methodik der Politikwissenschaft. Stuttgart 1974.
- Schmitt Carl: A politikai fogalma. Osiris/Pallas/Attraktor, Budapest 2002.
