Propaganda
A Kommunikációtudományi Nyitott Enciklopédia wikiből
PETE KRISZTIÁN (Módosította: Knapp Ádám)
Propagandának szokás nevezni egy adott álláspont módszeres népszerűsítését az angol nyelvben. És ebben az értelemben a propaganda semmiféle negatív jelentéstöbblettel nem bír. Azonban a propagandához mégis valamiféle negatív konnotációt társít a legtöbb kultúra, és ennek oka a propaganda történetében keresendő.
Tartalomjegyzék |
A propaganda története
"A propaganda szó viszonylag új keletű, első dokumentált felbukkanása 1622-ből való, amikor XV. Gergely pápa kibocsátotta a Sacra Congregatio de Propaganda Fide-t. Az idő tájt a római katolikus egyház leginkább a sikertelen kereszteshadjáratokkal foglalatoskodott, igyekezvén a hit szilárdságát visszaállítani a fegyverek erejével. A pápa rájött, hogy e harc reményetelen, s létrehozta a pápai propaganda intézményét, remélve, hogy ezáltal sikerül rákényszeríteni az embereket az egyházi doktrinák 'önkéntes' követésére." (Pratkanis-Aronson 1992: 18.)
Tulajdonképpen már ez az első felbukkanása is nagyon hamar negatív jelentéstöbblettel ruházta fel, leginkább a protestáns országokban, míg a katolikusokban még mindig pozitív kicsengésű maradhatott.
Igazán elterjedtté azonban csak a XX. században vált, az első világháború alatt, ahol a háborús meggyőzési módszerek szinonímája lett. Később a totalitárius rendszerek is átvették, és ekkor a nagy többség propagandán már valami olyasmit értett, hogy 'elfogult nézetek terjesztése, gyakran hazugság és csalás alkalmazása árán'.
A propaganda az ipari forradalommal együtt járó tömegtermeléssel egy időben öltött tömeges méreteket és vált általánossá egyrészt a tömegcikkek elérhetővé tételének, másrészt az új szociális és társadalmi konfrontációknak köszönhetően. Legáltalánosabb eszköze a média, a nyomtatás elterjedés tette lehetővé a röplapok, vitairatok, újságok készítését.
A propaganda korszak akkor indult el, amikor Volney Palmer 1843-ban megnyitotta Philadelphiában a legelső hirdetővállalatot.
"Ma már propagandán tömeges befolyásolást értünk, mely jelképekkel manipulál, és beveti a lélektan eszközeit. A propaganda egy bizonyos nézet kifejtése azzal a végső céllal, hogy a befogadók tegyék magukévá a szóban forgó nézetet 'önként', úgy mintha mindig is osztották volna." (Pratkanis-Aronson 1992: 18.)
Nem minden meggyőzés propaganda: az ókori római vagy görög retorika elvei olyan értekezésekől szóltak, melyek az adott témát érzékletesen, jól szabott érvekkel mutatják be, a véleményt vitában vagy megfelelő beszédben összegezve, figyelve az ellenvéleményre.
A rábeszélés első átfogó elméletét Arisztotelész Retorika című munkája tartalmazza, melyben a meggyőzés célja egy nézet kifejtése. Arisztotelész a szofistákkal szemben, akik szerint a meggyőzésre azért van szükség, hogy fontos tényekre bukkanjunk azt mondta: a tudás csak logika és következtetés révén szerezhető meg. Mivel nem mindenki képes a világos következtetésre, ezért van szükség az igazság közvetítéséhez a meggyőzés művészetére.
Arisztotelész a meggyőzés három tényezőjét emelte ki:
- forrás (ethos)
- üzenet (logos)
- közönség érzelmei (pathos)
A tanulás-elmélet szintjén Carl Hovland szerint a meggyőzés akkor lesz sikeres, ha
- Az üzenet megragadja a befogadó figyelmét
- Az üzenetet hordozó érveket a közönség megérti
- A befogadó igaznak fogadja el és elsajátítja az érvelést
- Mindig a „tanultaknak” megfelelően cselekszünk, amint erre valamilyen előny ösztönözni kezd
A rábeszélőgép elsődleges célja „nem a tájékoztatás vagy felvilágosítás, hanem a közvélemény elmozdítása valamely álláspont irányába” ezért rövid, vonzó gyakran vizuálisan is ábrázolt üzenetekkel dolgozik, melyekben az érveket jelmondatok és képi szimbólumok helyettesíti ezzel egyszerűsítve le a legbonyolultabb témákat is igen vagy nemre. A hír kiválasztás a propaganda első lépése. Walter Lippmann szerint: "A propaganda valamiféle cenzúra nélkül nem is létezik. A propaganda kifejtése érdekében mindenképp kell bizonyos korlátot felállítani a befogadók és az esemény közé. Az igazi világhoz vezető utak egy részét el kell torlaszolni, ha az ember álkörnyezetet akar teremteni (a valódi helyett), melyet helyesnek vagy kívánatosnak tart."
A politikai propaganda két változata
Domokos (1994) a politikai propaganda két változatát különbözteti meg, az egyiket puha politikai propagandának nevezi, a másikat kemény politikai propagandának. A két változat paradigmatikus példáiként pedig a Kádár-rendszer politikai propagandáját és a náci propagandát hozza fel.
- Puha propaganda: ahol a rendszer puha diktatúra, ott nincsenek egyértelmű utasítások, és ha vannak is, akkor sem kizárólagosak. Egyrészről a rendszert irányító politikai elit pillanatnyi érdekeinek van alávetve az, hogy milyen erős, vagy kemény a politikai propaganda, másrészről, a párt részéről mindig van igény a személyes "győzködésre", hogy a nép ideológiai nevelését ne bízzák teljes mértékben és kizárólagosan a tömegkommunikációra, hanem a személyes kommunikációval kiegészítve, illetve azt erősítve valósítsák azt meg.
- Kemény (totális) propaganda: a kemény diktatúrák, különösen padig azok, amelyek nagy kiterjedésű államokban működnek, jobban rászorulnak a tömegkommunikációs propagandára, mint a puha diktatúrák.
- A náci propaganda filozófiája:
1. A propaganda nem önmagáért való, hanem eszköz a harc megvívásához.
2. A politikai hatalmat a tömegekre támaszkodva kell megszerezni, a tömegek megnyerése és kezelése érdekében pedig a propaganda egész arzenálját be kell vetni.
3. Ahhoz, hogy a propaganda igazán hatékony legyen, a tömeg elé egyetlen célt kell kitűzni.
- A náci propaganda jellemző módszerei:
Hazugságok terjesztése;
Megtévesztés, megtévesztő kampány;
Az érdeklődés összpontosítása;
A tájékoztatás egy kézben való összpontosítása;
A hírek visszafogása a helyzet tisztázásáig;
A hírek visszafogása a várakozás fokozására;
Szűkszavúan cáfolj;
Ha valami kínosan érint, beszélj másról;
Ne kelts túlzott várakozást kedvező dolgok iránt.
A politikai propaganda Michal Szulczewski szerint a közösség céltudatos, meggyőző és politikailag motivált befolyásolása annak érdekében, hogy az emberek viselkedésének formálásával elérjük a kívánt magatartást. Céltudatossága abban rejlik, hogy világosan megfogalmazott fő célból, valamint időszakokra vonatkozó kiegészítő célokból indul ki. Tervszerű cselekvés, ami feltételezi a különböző elemek összhangját. A meggyőzés azt jelenti, hogy a propaganda türelmesen, vonzó módon és kitartóan igyekszik elérni a közönségét. Az erkölcsi példákat és társadalmi értékeket konkrét példákra aktualizálja.
Propaganda és nevelés különbsége
Ha a propagandát abban az értelemben vesszük, hogy az 'egy adott álláspont módszeres népszerűsítése', a nevelést pedig abban, hogy az a 'tudás és jártasság terjesztése' (American Heritage 2006), akkor nem tűnik összebékíthetetlennek a két fogalom, sőt egyenesen konzisztensek egymással. Ezt különösen annak fényében vesszük észre, hogy a történelem folyamán a nevelést már számtalanszor felhasználták propaganda céljára.
"Az, hogy az ember egy bizonyos tanítást nevelésnek vagy propagandának tekint, a gyakorlatban nagymértékben függ attól, hogy miféle értékekben hisz. Vegyük például a kábítószerellenes oktatófilmeket, amelyeket gyakran bemutatnak osztályfőnöki órákon a középiskolákban. Ezekből kiderül, hogy a nehéz drogosok mind könnyebb szerekkel, elsősorban marihuánával kezdték. A tanárok ez kétségkívül nevelésnek (tudás terjesztésének) vélik, a marihuánaszívók viszont propagandának (álláspont népszerűsítésének), hiszen az derül ki belőle, hogy a marihuána élvezete ok véletlenül a nehéz drogokba torkollik, pedig ez nem így van. Ugyanezen az alapon a szexuális ismeretterjesztést másként ítéli meg a Playboy szerkesztője, illetve az Erkölcsös Többség egy tagja: előbbi propagandának, utóbbi nevelésnek tekinti. Hasonló okból véli sok hirdető a reklámot a fogyasztó tájékoztatásának, nem pedig propagandának" (Pratkanis-Aronson 1992: 165.)
A propaganda meghatározásai
Michal Szulczewski meghatározása szerint a propaganda lényege a közvélemény formálásnak igyekezetéről szól, hat az emberek érzelmeire és akaratára, s cselekvésre ösztönzi őket.
H.D. Lasswell úgy gondolja, hogy a propaganda jelentős szimbólumokkal manipulál és közös magatartást formál, miközben kiemeli a számára kedvező tartalmat.
L.J. Martin azt hangsúlyozza, hogy a propaganda nem érdekelt a közönség felvilágosításában, mert csupán a közvélemény felizgatása a célja. A mozgósító tevékenység tehát független minden érdemi információtól, ezért együtt jár annak feltételezésével, hogy részben mítoszt vagy legendát szül és, hogy mindig a propagandisták érdekeit szolgálja.
L. Frazer szerint a propaganda olyan tevékenység, vagy művészet, ami rákényszeríti az embert egy olyan viselkedésre, amelyet a propaganda nélkül nem lehetne elvárni tőle.
A propaganda típusai
- Belső (saját) propaganda: a saját ország állampolgárait célozza
- Külső (idegen) propaganda: más országok lakónak szól
- Fehér (nyílt) propaganda: nyíltan beszélnek a forrásról
- Fekete propaganda: tartalmát olyan forrásból nyeri, amit nem lehet felfedni (hirszerzés, lehallgatás)
- Szürke propaganda: nem felfedett de nem is titkos forrásokból származik
- Pozitív propaganda: mindig valami érdekében folyik
- Negatív propaganda: mindig valami ellen folyik
- Közvetlen propaganda: csak különös érzelmi feszültségek idején, az izgalom légkörében lehet alkalmazni, amikor azonnali eredményre számítunk
- Közvetett propaganda: a megfelelő hangulat kialakítására törekszik a közvetett célok számára
- Nyílt propaganda: a propagandista a cél mellett nyíltan meghatározza akciója jellegét, motívumait, előzményei és módszereit. Nyílt propagandát elsősorban a gyermekek felé irányított akciókban alkalmaznak.
- Leplezett propaganda: az értelmiségi közönséggel szemben leplezett propagandát alkalmaznak többnyire, mert a befogadók elfogultak a nyíltan befolyásolni akaró propagandával szemben. A leplezett propaganda arra törekszik, hogy a felhívás ne legyen kategorikus.
- Elsődleges (alkotó) propaganda: az a tevékenység, mely tényeket hoz létre eseményeket szervez és fogalmakat alkot annak érdekében, hogy abból haszna származzon. A tényeket hírre vadászó a tömegtájékoztatási eszközök mintegy másodlagos propagandaeszközként juttatják el a közönséghez.
- Másodlagos (ismétlő) propaganda: a cél érdekében kihasználja azokat a tényeket, amelyek a propagandistától függetlenül jöttek létre.
- Másodlagos aktív propaganda: azok az akciók, melyek meghatározott tulajdonságokkal rendelkező információkra épülnek. Az információ a tevékenység motorja.
- Másodlagos passzív propaganda: amikor a közlést megalapozó információ vagy annak vezérlő eszméje nem tartalmaz a terjesztés szempontjából kedvező tulajdonságokat
A propaganda trükkjei
Clung Lee és W. Bryant Lee a propaganda trükkjeit osztályozta
- Jelzők használata: valaminek a lejáratása oly módon, hogy a dolgok érdemi vizsgálata nélkül negatív jelzőket ragasztanak hozzá
- Szépítő közhelyek: valami összekapcsolnak egy pozitívan hangzó közhellyel annak érdekében, hogy azt bizonyítékok vizsgálata nélkül is elfogadhassák
- Átvitel: egy ügy vagy személy tekintélyének és presztízsének átvitele valami más ügyre vagy személyre, amely iránt jóindulatot akar kelteni, vagy íly modón megfosztani azt a támogatástól
- Ajánlás: hivatkozás egy gyűlölt vagy becsült személy véleményére annak alátámasztására, hogy valami rossz vagy jó
- Népiesség: a propagandista olyan érzést kelt, mintha mindaz, amit mond helyes lenne mert az „egyszerű emberektől” származik
- A tények és az érvek felsorakoztatása: a tények, a hazugságok, az illusztrációk, a szórakoztató részletek, a logikus és nem logikus érvek megfelelő válogatása, azzal a céllal, hogy valamit vagy valakit a legjobb vagy a legrosszabb színben tüntessenek fel
- Birkatermészet: annak kimondása, ha a csoport minden tagja, amihez tartozunk elfogadja a propagandista programját vagy eszméit, akkor a csoportszolidaritás nevében nekünk is egyet kell érteni azokkal
Irodalom
- Domokos L., PRESS. A nyomtatott és az elektronikus újságírás elmélete. Budapest: Teleschola. 1994.
- Pratkanis, A. - Aronson, E., A rábeszélőgép. Budapest:Ab Ovo. 1992.
- Szulczewski, Michal, A politikai Propaganda Kossuth Könyvkiadó. 1974
- The American Heritage Dictionary of the English Language. Boston: Houghton Mifflin Co. 2006.
