Publicisztika

A Kommunikációtudományi Nyitott Enciklopédia wikiből

GYENGE ZSOLT (Módosította: Huszár Orsolya)

Publicisztika az összefoglaló neve a véleménynyilvánító sajtóműfajoknak. A publicisztikák lényeges jellemzője, hogy nem tényeken alapulnak, hanem a szerző személyes megközelítését, látásmódját és véleményét tükrözik. A véleményközlő műfajcsaládok a szabad véleményközlés megvalósítását szolgálják, és amíg a tényközlő műfajcsalád az információkat feldolgozva az objektivitásra törekszik, addig ezek szubjektív műfajok.

Magyar Értelmező Kéziszótár

fn 1. Az újságírásnak közérdekű politikai és társadalmi kérdésekkel elvi és irodalmi színvonalon foglalkozó ága. 2. sajtó Publicisztikai írás, újságcikk. Megjelent egy ~ja.

A publicisztika szó jelentése

A publicisztika a latin ’publicus’ szóból ered, amelynek jelentése: ’nyilvános’. A publicisztikát a magyarítók „nyilvános közírásnak” fordították, a publicisták magukat közírónak nevezték. Egy másik történeti megközelítés alapján a publicisztika „nyilvános közbeszéd”. A német nyelvben a ’Publizistik’ jelentése kissé módosult: nem sajtóműfajt, hanem a nyilvánosság kutatására hivatott sajtótudományt jelenti. Angol nyelvterületen a publicisztika nem szerepel a műfajok rendjében, itt a vezércikket ’opinion’-nek, azaz véleménynek nevezik, a publicistát pedig ’opinion writer’-nek, azaz véleményírónak.

A publicisztika nyelvezete

A publicisztikák irodalmi igénnyel készült írásművek, amelyekben a szerzők saját véleményüket a mindennapos újságcikkekben megszokottnál választékosabb nyelvezeten, metaforikusabb beszédmódban mondják el. Éppen irodalomhoz közel álló jellege miatt gyakran írók, költők írnak publicisztikákat. Közismertek Eszterházy Péter és Darvas László nagy népszerűséget elért, irodalmi rangú publicisztikái.

A publicisztika műfaja

Amellett, hogy a véleményközlő műfajcsalád szinonimája, a publicisztika maga is egy műfajnak tekinthető. A publicisztika olyan kifejezetten közéleti tárgyú írás, amely a nyilvános közbeszédből ered és sokakat érintő eseményeket dolgoz fel egyéni hangon. A publicista egy adott ügy kapcsán fejti ki véleményét, igyekszik elhelyezni a sztorit a megfelelő társadalmi, gazdasági, politikai kontextusban. Bálint György szerint az időszerű, a társadalom éppen legégetőbb gondjait megfogalmazó, feszítő konfliktusaiban állást foglaló írások a legmaradandóbbak – nem azok, amelyek a publicista magánügyeiről szólnak, hanem amelyek a „másik világról, a külső világról számolnak be. Szakmai szempontból ezek értékesíthetők leginkább. Megállapítások és vélemények a világról, megjegyzések az egyetemesről, az emberiség nagy, közös magánügyéről. Ez volna a publicista dolga, a közíróé.”

A publicisztika Magyarországon az a nem hosszú, esszénél rövidebb 2-3 gépelt oldalnyi írás, amelynek célja egy adott esemény értelmezése, a háttér és az összefüggések feltárása, nyilvánosságra hozatala, a közönség meggyőzésének nem titkolt szándékával. A publicisztika nem tény közöl, hanem egy adott értékrendszer mentén orientálja, eligazítja olvasóit. Azonban a különböző lapoknak más-más témájú publicisztikát kell közölniük: a vidéki magyar sajtó érdeklődésének középpontjában a helyi vonatkozású politikai, szociális és kulturális ügyek állnak, így az országos lapokkal ellentétben a cikkírónak olyan konfliktusokat is fel kell tárnia, amelyek nagyobb távolságok esetén elsikkadnak. A publicisztika leghálásabb terepe az internet megjelenéséig a napilap volt a frissesség, folyamatosság, gyorsaság miatt. Az internet ezt a műfajt is átformálja, interaktívabbá teszi.

A publicisztikáért a szerző vállalja a felelősséget, és nevével hitelesíti azt. Ezen túlmenően pedig az is elmondható, hogy a publicisztika védjegye nem a szófordulatokban és a stilisztikai extravaganciában, hanem a szerzője személyiségében, a megélt, érzelmekkel, indulatokkal hitelesített gondolatokban nyilatkozik meg.

A publicisztika műfajai

A véleményközlő műfajcsaládba a következő műfajok tartoznak: kommentár, vezércikk, jegyzet, glossza, karcolat, kroki, humoreszk, pamflet, publicisztika, tárca, kritika (recenzió), esszé. Az átlagolvasó tudatában ezek a műfajok külön élnek, azonban mindegyikben közös, hogy a döntő tulajdonságuk a véleményformálás, a személyes állásfoglalás, illetve a lapvélemény megfogalmazása.