Virtuális

A Kommunikációtudományi Nyitott Enciklopédia wikiből

NAGY KÁROLY ZSOLT (Módosította: Szakács István)

A virtualitás, leginkább a kibertérben zajló hálózati kommunikáció terjedésének köszönhetően, napjaink egyik kulcsszava. A mindennapi életben éppúgy, mint végletekig specializált tudományágakban rengeteg szóösszetételben szerepel, s így pontos jelentését igen nehéz megadni: leginkább csupán körvonalazni lehet, hogy a különböző területeken használt virtualitás-fogalmaknak mi a „közös nevezője”. A "virtuális" melléknév általában olyan jelenségek – tevékenységek, folyamatok, tárgyak – leírására használatos, melyek működése, célja vagy eredménye a „valós világ” egy adott jelenségével megegyezik, azonban nélkülözi annak jellegzetes tárgyi megjelenését vagy dimenzióját.


Tartalomjegyzék

Etimológia

A virtuális (virtualitás) szó a latin virtus (-utis, fem.) szóból ered, ami Finály [1] szerint „mindazoknak a jeles és jó tulajdonságoknak az összege, a melyeknél fogva valami kiválóan alkalmas valamely czélra, főleg a maga saját rendeltetésének betöltésére, úgy hogy néha ily kifejezésekkel kell fordítni: hatás, erő, érték”, valamint jelölője sajátlag a férfiasságnak, férfiúhoz tartozó szellemi tulajdonoknak. A szó jelentését azután a középkori latin virtualis-a árnyalta tovább, ami a kiválóság, hatalom, hathatóság, hatékonyság jelölésére volt hivatott. Jóllehet a szó latin eredetű, a kortárs szóhasználatban – nem csupán a magyar nyelvben – mégis alapvetően az angol nyelvből bekerült jövevényszóról van szó. Az angolban jelenléte 1398-tól, míg 'dolgok lényegi vagy tényszerű azonosságá'-ra utaló jelentése 1654-től adatolt. „A fizikai valójában nem létező, csupán számítógép által megjelenített” jelentése 1959-től van kimutathatóan jelen. [2] (ld. még lat. virtualiter, ang. virtually.)

A magyar nyelvben leginkább „hatásképesség”-nek lehet fordítani, ám jelentéstartománya roppant tág: az Idegen szavak szótára és a Magyar értelmező kéziszótár szerint jelentése:

1) látszólagos, elképzelt, nem valódi;

2) lehetőségként létező, benne rejlő;

3) a fizikában, leginkább az optikában látszólagos, a valódival ellentétben ernyőn fel nem fogható (kép), míg

4) az informatikában a számítógéppel létrehozott, ill. csak így létrehozható, a hálózaton történő jelenségekre, illetve a virtuális valóságra utal.

Egyfelől tehát a szó jelentése csak részben kapcsolódik a számítástechnikához és a kibertérhez. Másfelől jelentésében mindig tetten érhető a „látszólagosság” fogalma, ami hol pozitív, de inkább negatív értelemben a „hamis, pszeudo” felé csúszva sajátos felhangot ad a szónak.

A virtuális meghatározása

A virtualitás elméletével alkalmazásának különböző területein a huszadik század második felében egyre többen foglalkoztak [3]. Közöttük a legnagyobb hatású általános elméletet Gilles Deluze és Denis Berthier dolgozott ki, s jobbára az ő gondolatain alapszik a virtualitás ma használatos fogalma. Ez az eredeti latin helyett inkább a középkori használaton alapszik, ám ettől is több tekintetben elvált.

Deluze a virtuális terminussal egy olyan minőséget jelöl, melyet minden dolog magában hord, ami nem tényszerű megjelenésére utal s nem is csupán arra, hogy – afféle telosz-ként – milyen lehet, milyenné válhat az adott dolog, hanem arra, hogy milyennek van elképzelve. A „virtuális” tehát a dolgok egy potenciális, lehetséges státusa, amennyiben a ténylegessé válás lehetőségét rejti. A „virtuális” ezért, Deluze szerint, nem a „reális” vagyis tényszerűnek, valóságosnak az ellentéte, hanem a ténylegesnek, a jelenleginek, ahogyan a tényleges is a lehetségessel áll szemben.

Denis Berthier elmélete a szó etimológiájának konzekvenciáin túl tudományos (pl. az optikában és a számítástechnikában is használatos virtuális kép) és technológiai (a virtuális valóság konstrukciója) használatának tapasztalataira is épít. Berthier szerint a virtuális dolog nem reális – annak tényszerű vagy valóságos értelmében – azonban a reális dolgot teljes minőségében mint ténylegeset jeleníti meg. Ennek alapesete a tükörkép a tükörben: ott van, mikor a tükörbe nézünk, és nem vár semmiféle érvényesítő aktusra. Berthier szerint a tükör példájából megérthető az, hogy a virtuális dolgokkal kapcsolatosan gyakorlati műveleteket hajtunk végre, úgy, hogy közben tényszerűen érzékeljük azokat és ekként is lépünk kapcsolatba velük.

A virtualitás történeti dimenziói

A virtualitás fogalma ugyan nagyon szorosan kapcsolódik a számítástechnikához és a virtuális valósághoz (VR, virtual reality), története mégis technikai megvalósulásánál régebbre nyúlik vissza. Az ars memoriae, a perspektíva „feltalálása” és alkalmazása a festészetben, a laterna magica, a fényképezés – meg a sztereo-fényképezés – és a film feltalálása, a távíró-hálózatok létrehozása, a hangrögzítés mind olyan találmányok, melyeket a „virtualizáció” előzményeként, az ahhoz vezető út lépéseiként jelölhetünk meg (még akkor is, ha ez a megjelölés csupán visszanézve lehet valamelyest érvényes). Másik oldalról a virtuális dolgokkal kapcsolatos motivációink, attitűdjeink és cselekedeteink párhuzamait a primitívnek vagy természetinek nevezett népek között is megtaláljuk – úgy rituális, mint hétköznapi összefüggésekben.

Az első komplex, részletes technikai utópia, melynek integráns részét képezte a virtualizáció, Vannevar Bush Memex-nek nevezett szerkezete, illetve leírása volt. A Memex nem komplex VR rendszer, ám lényegi részét képezte a „gondolatok rekordja”, az emberiség által valaha termelt tudásegész újraírható, szárazeljárású mikrofilmen tárolt „virtuális” változata.[4]

A virtualitás ma ismert és használatos, alapvetően technikai fogalmáról az amerikai Morton Heilig 1956-tól fejlesztett (s 1961-ben szabadalmaztatott), Sensorama-nak nevezett gépének megjelenésétől beszélhetünk (bár ez nem jelentette azt, hogy a sensorama összekapcsolódott volna a virtualitás fogalmával). A sensorama gyakorlatilag egy egyszemélyes mozi volt, mely a mozgófilm vetítésén kívül hang-, szél-, szag- és mozgás-hatásokat is magában foglalt. A rövid, mindössze kétperces, háromdimenziós színes filmek témái motorkerékpározás, biciklizés, heikopteres repülés stb. voltak, s minden élmény azt a célt szolgálta, hogy a néző úgy érezze: nem csupán nézi a filmet, de a film éppen történik, és ő részese e történésnek. Heilig 1962-ben szabadalmaztatta az első Head-Mounted Display-t, vagyis fejre illeszthető megjelenítő eszközt (HMD), ami gyakorlatilag a sensorama egy változata lett volna, ám a terv nem valósult meg, ahogyan a háromdimenziós mozira vonatkozó elképzelései sem.

A virtualitás története ezt követően alapjában véve a valóság virtuális leképezésének, illetve egyfajta második valóság létrehozásának kísérletéről szól, amiből a különböző tudományágak, a hadi- és szórakoztatóipar egyaránt kivette, illetve kiveszi részét: elég, ha a különféle repülőgép- és űrszimulátorokra utalunk, melyek azután a játékiparban is megjelentek. A virtualitás egy másik szintjét képviselik az internet korai időszakában (cyberpunk) szerveződő virtuális közösségek, illetve a különböző virtuális világokat létrehozó, azokban zajló játékok.

Alkalmazási területek

A virtualitás – és ez nem csupán a virtuális valóságra érvényes – minden olyan területen sikerrel alkalmazható, ahol a realitás dimenziójában az adott objektumok nem érhetők el, vagy elérésük és a rajtuk/velük végzett tevékenység valamiért kockázatos vagy problémákba ütközik. Az eddig említetteken kívül a virtualitás alkalmazásának fontos területe a tervezés/tesztelés – legyen szó építészetről vagy különböző kémiai, esetleg társadalmi folyamatokról –, valamint az orvostudomány.

Kapcsolódó fogalmak

Metafora,

Virtualizáció,

Virtuális kommunikáció,

Virtuális valóság,

Virtuális világ(ok),

Virtuális erőszak,

Virtuális szex,

Szimulátor,

Tamagochi,

Wunderkammer

Jegyzetek

Hivatkozások

  • Fehér Katalin: Valóság-gyárak. A nyelvi képek pragmatikája és a virtuális valóság. Disszertáció, Pécs, PTE BTK 2005
A lap eredeti címe: „http://ktnye.akti.hu/index.php/Virtu%C3%A1lis”