Vizuális percepció
A Kommunikációtudományi Nyitott Enciklopédia wikiből
PETE KRISZTIÁN (Módosította: Herendy Csilla)
A vizuális percepció vagy magyarul látási észlelet olyan benyomás, illetve még ítéletektől nem befolyásolt tapasztalat (percepció), melyet a szemünkön keresztül érzékelünk. A vizuális percepciókból állítjuk aztán elő a vizuális tapasztalatot vagy látványt az elménk részben tanult tevékenysége által.
Tartalomjegyzék |
A látás
Evolúciós értelemben a látás alakult ki a legkésőbb érzékszerveink közül, s szemünk egyben a legbonyolultabb érzékszervünk is, mely vizuális percepciókkal lát el minket. Egyrészről a szemünk szolgáltatja a legtöbb információt az idegrendszerünk számára, másrészről az információközlő sebessége is nagyobb, mint többi érzékszervünknek.
A szem funkciói:
- képessé tesz arra, hogy messziről felismerjük a táplálékot, a különféle anyagok fizikai állapotát, és persze embertársainkat;
- képessé tesz bennünket arra, hogy ismeretlen terepen is biztonságosan közlekedjünk, elkerüljük a veszély és az akadályokat;
- képessé tesz arra, hogy szerszámokat készítsünk, gondoskodjunk magunkról és másokról, információt szerezzünk a világ és társaink állapotáról.
A szem azonban nemcsak információt tud gyűjteni, hanem közvetíteni is tudja azokat, legjellemzőbben érzelmeinket és metakommunikációs szándékainkat.
A látás mechanizmusa
- Látógödöri látás
A látógödör körkörös mélyedés a retina (látóideg) középpontjában található és nagyon sűrűn helyezkednek el benne színérzékeny csapocskák, melyek a együttesen a szemtől kb. 30-35 cm-re biztosítják az éleslátást. A látógödöri látás teszi lehetővé azokat az emberi tevékenységeket, melyekhez kb. nagyfokú éleslátásra van szükség, pl távcsőbe nézés. A látógödörben nincsenek pálcikák, csak csapocskák.
- Sárgafolti látás
"A foveát [látógödröt] az ún. sárgafolt színérzékeny sejtekből álló ovális test formájában veszi körül. Látószöge mintegy 3 fok a függőleges, és 12-15 fok a vízszintes síkban. A sárgafolti látás is éles, de nem annyira, mint a látőgödöri, mert sejtjei lazábban helyezkednek el. A sárgafolt szolgál - egyebek között - az olvasásra is." (Hall 1987: 111.)
- Perifériás látás
Ahogy kifelé haladunk a retina középpontjától, úgy változik a látás minősége és jellege. Csökken a szín és részletlátó képesség, ugyanis egyre ritkábbak a színérzékeny csapok, viszont egyre fokozottabb a mozgásérzékelés, mivel a retina perifériáján kétszáznál is több pálcika kapcsolódik egyetlen idegrosthoz. A perifériás látószög kb. 90 fok mindkét oldalra.
Az ember mindössze 1 fokos szögben lát élesen, de ennél sokkal nagyobbnak tűnik az éleslátás területe, mert a szemünk gyorsan mozog.
"Azonban a pásztázó szemmozgások ellenére a külvilág vizuális észlelése statikus azért, mert agyunk a szem pásztázása során nyert ingereket szintetizálja, az ilyen módon 'letapogatott' látványt megjegyzi, és ezzel a külvilág képét is állandósítja." (Csákvári-Malinák 1998: 11.)
Vagyis a vizuális percepciónk nem dinamikus, hanem statikus, csak az agyunk teszi dinamikussá, azaz mondhatjuk azt, hogy bár vizuális észleleteink statikusak, a vizuális tapasztalataink (melyek már agyunk közreműködését is mutatják) dinamikusak lehetnek.
A szemmozgások leggyakoribb formái
A vizuális információk felvétele során a szem többnyire nem egyenletesen, simán és szabályosan halad az adott felületen, hanem éppen ellenkezőleg: az információ-felvétel során többféle szemmozgás is jelen van, ezek közül a két leginkább releváns szemmozgás: a szakkádok és a fixációk. A vizuális információk felvétele során ez a két típusú mozgás folyamatosan váltogatja egymást: a viszonylag gyors és hirtelen ugrások – a szakkádikus szemmozgások – és a néhány tíz, esetleg néhány száz milliszekundumos állapotok, a fixációk. (Bodor – Illés – Síklaki et al.)
A szakkádikus szemmozgás során a szem felváltva végez gyors és hirtelen, valamint lassabb mozgásokat. A szakkádikus szemmozgás során gyakran nincs a mozgásnak célpontja, azaz viszonylag nagy a szórás. Egy szakkádikus mozgás során a látótér 15-20 százalékát látjuk át és a mozgás tipikusan 30-120 milliszekundum ideig tart. A mozgás célpontját gyakran az alacsonyabb élességgel bíró perifériális látás segítségével választjuk ki. A szakkádokat jellemzően fixációs szemmozgások követik. A fixációk relatíve stabil periódusok, amelyek során a látás célpontját képező objektumokat tekintjük meg. Azonban a fixáció során sem teljesen mozdulatlan a szem, hanem kisebb (általában 1 fokos) mozgásokat végez. A fixációk jellemzően 200-600 milliszekundum hosszúságúak. A vizuális információk felvétele jelentős mértékben a fixációk során történik. A fixációkat folyamatosan kisebb-nagyobb szakkádikus szemmozgások szakítják meg, amelyek révén a vizuális felület újabb és újabb részletét fedezhetjük fel. Ezek az élesen látott részletek általában 1,5 cm2-nyi területek. A fixációk és a szakkádikus szemmozgások egymást folyamatosan váltogatják, így együttesen biztosítják a kép tulajdonságaitól, érdekességétől és a néző érdeklődésétől függően megvalósuló nézést (J. K. Jacob, 2003.).
A látvány
A vizuális mező a retinán létrejövő ingerület. Ez az érzéklet nem statikus, hanem folyamatosan változó fényalakzatokból áll. A vizuális mezőből agyunk hozza létre azt, ahogyan a világot, a környezetünket érzékeljük, méghozzá korábbi, esetleg más forrásokból nyert érzékelési adatokkal, és kulturálisan tanult élmények segítségével.
Mivel a látás szorosan kapcsolódik agyunk kategorizálóképességéhez, a látás tevékenységét éppúgy tanulni kell, mint mondjuk a beszédet.
Vizuális térérzékelés
A vizuális percepció egyik legérdekesebb jellegzetessége a térlátás, vagyis az, hogy képesek vagyunk térben észlelni vizuálisan a tárgyakat. A történelem folyamán számos optikai elméletet alkottak az ezzel foglalkozó filozófusok a távolságlátásról, korábban különböző egyenesek segítségével próbálták meg a sztereoszkopikusságra visszavezetni a távolságlátást, de Berkeley például egyértelműen amellett fogalalt állást, hogy a távolság nincs benne vizuális észleleteinkben, hanem csak elménk ítéletei társítják hozzá a megszokás segítségével.
Nos a tudósok között is sokáig tartotta magát a sztereoszkopikus elmélet, vagyis úgy gondolták, hogy a térlátást az biztosítja, hogy két szemünk van. Természetesen ennek az elgondolásnak nagyon könnyű a cáfolata, hiszen a félszemű embereknek sincs problémájuk a mélységérzékeléssel. Tudományosan a sztereoszkopikus elméletet James Gibson cáfolta, aki egyben fel is fedezte a mélységérzékelő rendszerek, a perspektívatörvények meglétét, számszerint 13-at. Szerinte a mélységérzet nem az érzékelés eredménye, hanem a vizuális tapasztalás dimenzióinak egyike, vagyis nem velünkszületett, hanem sokkal inkább tanult képesség.
Irodalom
- Bodor Péter – Illés Anikó – Síklaki István, kézirat. É. n., H. n., K. n.
- Csákvári J. - Malinák J., Média-Galaxis. Budapest: Szimbiózis. 1998.
- Hall, E. T., Rejtett dimenziók. Budapest: Gondolat. 1987.
- Herendy Csilla: Weboldal-fejlesztés: innovatív és hagyományos módszerek. Médiakutató, 2008. téli szám.
- Robert J. K. Jacob (2003) Eye tracking in Advanced Interface Design. Human-Computer Interaction Washington, D.C: Lab, Naval Research Laboratory.
